tegnap óta megszűntem zsófi lenni. most épp fárasztó a zsófiság minden egyes jelét magamon viselni. úgyhogy döntöttem és kiléptem. talán környezetváltozásra lenne szükségem, meg egy kis pihenésre. jó lenne tudni, hogy tegnap pl miért feküdtem le nyolc órakor. valami van. aha, olvadás. meg kifelé botorkálás. meg mit tudom én mi.

kipróbáltam már, hogy milyen normálisan élni. nem ment. és azt is kipróbáltam, hogy milyen az őrület határát súrolva létezni. na az sem ment. úgyhogy most itt állok a zsófiság nélkül és nem tudom mi a francot kezdjek, merre menjek tovább.

pocsék pocsolyák pocskondiázzák
percre pontos precíz pontjaink
pirulák pörögnek peckesen
pétfőn pedden perdán pütörtökön pénteken

félig nyitott ajtó és sugdolózó falak
ráncok között konok a hallgatás
mert kit kétszer megkívánsz
az harmadszorra olyan ostoba
helyzetbe sodor mint mikor
kezemhez értél a buszon

szar dolog, ha úgy érzi az ember, hogy lopják a gondolatait. az egyediség néha nagyon kimerítő tud lenni. talán ez vezetett oda, hogy lekaptam egyes oldalakról a dolgaim. meg talán az, hogy finom célzás érkezett, hogy én lopom mások gondolatait. ez van. meg az, hogy nincs kedvem senkivel vitatkozni. minek. tök felesleges, mert az öntelt embereket úgysem lehet semmiről meggyőzni. szóval inkább hallgatok. itt egy darabig biztonságban leszek, mert nem tudják, hogy itt vagyok.

valami ismeretlen megkövült illat.
valami iszonyú közelség.

a mozdulatlanság élén
valami egyszerű szép.
most láthatatlan a világ
egy lassított felvétel.

szabad vagy és másban létezel.

végezetül: ma másik zsófitól hoztam verset. szeretem, ahogy ír. mélységes meg ilyesmi.

Széll Zsófia - Vízkereszt