meghatározó rálátás az életemre. valamiért ez jutott eszembe, mikor ideültem ma reggel. nem tudom mit jelent. és úgy általában nem tudom mit jelentenek a történések. elképzelhető, hogy ez egy védekező reflex vagy csak kifogás a dolgok elodázására. még mindig ringatózom a…

most annyira össze és vissza vagyok, hogy nem ment az alvás. többedszeri próbálkozás után, feladtam és kettő magasságában kipattantam az ágyból. ezzel nem is lett volna semmi baj, viszont elkövettem azt a hibát, hogy benyomtam egy kávét. na megis lett az eredménye. most épp…

hagyományosan kellene értelmezni, amit nem lehet. és legalább egyszer elhinni, hogy a dolgok, a megszokott módon haladnak. hiába taszítok újabb és újabb akadályokat az útba, nem változik semmi. talán ha legalább egyszer hátranéznék egyszerűbb lenne. de valamiért nem akarok. még…

minden átmenet nélkül létezem. életben tart a várakozás. közben meg próbálok úgy tenni, hogy a körülöttem lévőknek maradéktalanul boldogságot adjak. végül is lehetne rosszabb is, mostanában ezt mondogatom magamnak. kéne írnom a szombatról, de képtelen vagyok rá. a…

nem tudom mit is írhatnék ezen a napon. az emberek úgy általában örömködni szoktak a születés napjukon. én is azt teszem (azt hiszem), csak nem olyan hévvel, mint azt mások teszik. le-vagyok-lassulva. és természetesen várok. bámulok ki az ablakon. kint ordít a tavasz. bennem meg…

lépni, tovább. ez lenne az, amit csinálnom kéne. így akkor valamennyire tudnék élni. élni. aha, baromi szép ezt így leírni. és roppant okosan bólogatok hozzá. megállapítottam, hogy légvárakat építek és építettem. és szép lassan összedől körülöttem minden. próbálkozom…