fáradt vagyok. nagyon. ismét nem megy az alvás. és most épp az evés sem. ritkán van egyszerre ilyen konstelláció. most épp küzdés van felsőfokon, és agyalás a nemkivitelezhetődolgokon. így egyben és nem külön. sajnos megint csak rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok úgy általában mindenre. tudom hülyeség, de most csak ilyenek jutnak eszembe. az isten verje meg, hogy két percig se tudom kihagyni a gondolataimból. pedig nem így indult ez a mai nap. elhatároztam dolgokat. és ha én elhatározok valamit, azt általában be is szoktam tartani. de úgy látszik vele kapcsolatban ez sem működik.

az éjszaka remek volt. 11-től hajnali 4-ig olvastam, meg jótékonyan belemerültem a nem épp normális világomba. ha annyira fáradt az ember, mint én most, érdekes dolgokat generál az agya. pl olyan hangokat hallottam, amikről holtbiztosan tudom, hogy nem valósak. jó lenne tudni, hogy ez a világ és a körülöttem lévő emberek miért nem úgy látják az egész létezés-élet dolgot, mint én. és azt is tök jó lenne tudni, hogy miért nem érzek megbánást ha valami "rossz" dolgot teszek. mint mindenkiben, bennem is legalább kétféle én lakozik. de meglehet, hogy jóval több. örökös küzdés van. és talán ezért tartok ott, ahol. ezért vágyom egy másfajta életre, miközben valahol legbelül tudom, hogyha úgy élnék, akkor ez hiányozna. aha, igen. mert mindenkinek van egy sorsa, ami baromira nem könnyű és próbál aszerint létezni. vajon az enyém mi? még nem sikerült rájönnöm és sokszor hiszem azt, hogy nem is fog kiderülni. iszonyú erőveszítésembe telik ezt a látszólag normális látszatot fenntartani. de mivel imádom a lányokat, kénytelen vagyok. tulképp betöröm magam és hagyom, hogy betörjenek. mekkora hülye vagyok.

most megint a nemakarokszeretni uralkodik rajtam. vagyis hagyom, hogy lenyomjon. nem lehet örökké erre vágyni. legalább pár hétre ki kéne kapcsolni, mert így roppant nehéz lesz belekezdeni a munkába. már beszereztem nyugtatót, hogy aludni tudjak és ha kell, akkor leszedáljam magam. mert ha nem alszom legalább 5 órát, akkor nem fogom bírni és a szervezetem rövid időn beül bemondja az unalmast. minden nap emlékeztetem magam, hogy túlélő vagyok. mindent túlélő. így vágok neki ennek a mostnak. másképp nem lehet.

lehet, hogy hülyeséget csináltam (sőt biztos), mikor átküldtem a blogom, hogy olvass bele. most már mindegy. arra viszont remek hely, hogy üzeneteket hagyjak neked. mindenfélét. mindenről.

szóval ha olvasod:
tegnap ismételten megnéztem a filmet. és tényleg nem mond konkrétan nemet, a gyerek Julien. az esküvőn kellett volna. de mivel nem tette, így elcseszte azt a tíz évet. még mindig tartom, hogy az éttermes jelenet az egyik legjobb. ja meg mikor a rendőrök elől menekül.

ne feledd, szeretve vagy. folyton és mindig.