hagyományosan kellene értelmezni, amit nem lehet. és legalább egyszer elhinni, hogy a dolgok, a megszokott módon haladnak. hiába taszítok újabb és újabb akadályokat az útba, nem változik semmi. talán ha legalább egyszer hátranéznék egyszerűbb lenne. de valamiért nem akarok. még nem. attól félek, ha megteszem, akkor elveszítem azt aki igazán vagyok. szánalmas, hogy folyton erről beszélek. most jó lenne semminek lenni. csak ülni valahol a valami végénél és nem gondolkozni, csak lenni. szeretnék óriásira nőni, hogy betudjak lesni azokon az ablakokon, amik olyan magasan vannak. mert biztos, hogy van még valami, amit látnom kéne ahhoz, hogy megszabaduljak a lidérceimtől. kiborító ez a kettős-köztes állapot. zakatol az agyam és úgy érzem, hogy megőrjítenek a suttogások. persze, tudom, hogy a suttogás is én vagyok, de... aludnom kéne. viszont aludni most csak úgy tudnék, ha érezném azt, amit akkor szombaton. a biztonságot. nem akarok erre gondolni. és nem akarok semmit. talán holnap megint látni fogom. igaz, erre minimális az esély. de mindegy. az ilyen apró alig-esélyes várakozások tartják életben az életem.
moziba fogok menni. van egy film, amit mindenképp megakarok nézni...A provance-i fűszeres. természetesen francia.
végezetül: ma egy Paal Brekke verset hoztam.
Paal Brekke - Minden éjjel azt álmodta
Minden éjjel halnak vagy sellőnek álmodta magát,
madárkának kopoltyúval s úszófarokkal: víz alatt tud így
lélegzeni, cikkanni gyorsan és mozdulni
otthonosan a csillanó halraj sűrűjében. Csak fel ne
kelljen a vízfelszínre, ahol a tüdeje
szétrobanna. S le a vízfenékre se, ahol
éles fogak, tátongó torkok leskelődnek a zöldfekete mélyben.
Álmában felsírt. Kezéért nyúltam, és gyengéden
oldottam az ujjak görcsét. Felébredt,
s azt mondta: nem értem, hogy miért sírok,
hiszen boldog vagyok, ugye hogy az vagyok? (A vers
véget ér ezzel, ugye hogy véget ér?)
Sulyok Vince fordítása
