nehéz megérteni úgy a körülöttünk lévő változásokat, hogy elfogadható legyen. annyiszor írtam már, hogy tudni kéne könnyebben élni. feleannyira komolyan venni a világot, mint ahogy most tesszük. mert így, ezzel a baromi komolyan vevéssel, annyi mindenről lemaradunk. a nagy komolyságban nem vesszük észre azokat az apró örömöket, amik megszépítik a hétköznapok monotonságát. figyelj csak! nézz ki az ablakon és úgy lásd a kinti világot, ahogy van. ne gondolj semmire, csak arra, hogy hétágra süt a nap. gyönyörű, ugye? és mikor haza felé mész, ne az embertömeget lásd, hanem a csodát, amit a mindenható nekünk adott. az élet, maga a minden. nem akarom mindig szürkének és lehangolonak látni a körülöttünk lévőt. és nem akarok mindig a saját magányom és bezártságom foglya lenni. hinni kell. mindenáron. és én hinni akarok. benned is. adni valamit, ami csak nekem van, hogy te is olyannak láthasd a világot, mint én.

játszani akarok veled. bolyongani az éjszakában. utcákon, ahol még nem jártunk együtt. olyan padokon ülni, ahol még nem ültünk együtt. bámulni a cipőd orrát és nagyokat hallgatni. habcsókot majszolni és beleállni az összes szökőkútba. templomfalnak dölve bámulni az embereket és boldognak képzelni magunkat. és őrülten szeretni téged.

végezetül, ma Konsztantinosz Kavafisz verset hoztam.

Konsztantinosz Kavafisz: Titkos dolgok

Abból, amit cselekedtem és amit mondtam,
ne próbálják meg firtatni, hogy ki voltam!
Valami utamba állt, és átváltoztatta
tetteimet és életmódomat.
Valami utamba állt, és nemegyszer
megállított, mikor szólni készültem.
Legészrevehetetlenebb tetteimből
és legburkoltabb írásaimból -

csupán onnan érezhetnek rá.
De talán nem érdemes belefektetni annyi igyekezetet
és annyi fáradságot, hogy megismerjenek.
Később - a tökéletesebb társadalomban -
valaki más, aki olyan, mint én,
biztosan megjelenik, és szabadon cselekszik.

(Déri Balázs fordítása)