meghatározó rálátás az életemre. valamiért ez jutott eszembe, mikor ideültem ma reggel. nem tudom mit jelent. és úgy általában nem tudom mit jelentenek a történések. elképzelhető, hogy ez egy védekező reflex vagy csak kifogás a dolgok elodázására. még mindig ringatózom a mélység fölött, de már nem annyira intenzíven mint mondjuk tegnap. jó hír, hogy sikerült aludnom öt teljes órát. most rendkívül fittnek érzem magam. és minden nagyon élvezhető lenne. csak az a valaki ne suttogna folyton a fejemben. félek, hogy sokszor nem a megfelelő szavakat használom és nem úgy értenek, ahogy szeretném. hihetetlenül egyszerű lenne kimondani az érzéseinket, de valahogy túlbonyolódik minden, és akkor ott állunk a meg-nem-értettségünkkel kézenfogva. istenem miért ennyire nehéz létezni ebben a világban? ebben a valóságban. és akkor itt most jön egy hangyányi csavar. úgy érzem a leírtak ellenére, hogy képtelen vagyok azonosulni bármivel is. fojtogatom magam. és közben arra gondolok, hogy imádok élni. teljességgel zagyvaság ez az egész. úgy látom, már írni se tudok. ide - oda csapongok a megfogalmazhatatlanság minden rám törő valamijével. nem hiszem, hogy valaha kikecmergek ebből a szeretésből. és egyre jobban félek, hogy nem fogja bírni. nem tudom milyen érzés, ha "csak" szeretnek valakit. hiányoznak az érintések. az ő érintései. a mozdulatai. a szeme. a folyton remegő keze. ahogy rágyújt. ahogy sört iszik. a kérdései. valamiért egy hiperkarma szám részlete ugrott be: ha igazán élnél, én a válladról nézném végig, ahogy élek. valaki mással. egyedül ébren, mindennek háttal...

Okszana Zabuzsko - Levél Mary Hough-hoz

Az idegen nyelv gyűrődéseiben elakadva,
- akár a rosszul összefércelt ruhában, amit
                                            szórakozottan
a hátával előre veszel fel, vagy az ujját nadrágszárnak véled -
hogyan mondhatnám el neked, Mary,
szerintem, miért illik hozzád a zöld?

(A századok mely szakadékából,
miféle lángon át
- Ireland fireland -
lépsz elő,
mint nyugtalan vándor,
emlékeztetőül magaddal ragadva
néhány családi fényképet,
az ujjaidhoz tapadt viasz illatát
és a kis elsötétedett angyalfigurát
              dédapáid templomából?)

Hogyan fordíthatnám le neked, Mary,
a hangtalan hüppögést, mely torkom összerántja
a Charles-river fölötti hídon, ahonnan pillantásommal
annyiszor tapogatom vakon a jobb partot,
a kedves barlangfürdők után kutatva,
                                 de helyettük
csak a bostoni felhőkarcolók szövedékének
derékszögű véraláfutásaira bukkanok?
Mary, Mary -
kik vagyunk, honnan és hová tartunk,
szüleink koporsóit követve a világon át?
Cambridge-ben, Massachusetts államban,
a költőnők feketében járnak,
és te sem hordod már a zöldet.
Az idegen nyelv gyűrődéseiben elakadva,
- akár a rosszul összefércelt ruhában, amit
                                           szórakozottan
a hátával előre veszel fel vagy az ujját nadrágszárnak véled -
hogyan magyarázhatnám e l neked, Mary,
ki áll a szobád ajtaján túl,
amely a tükör mögöttibe nyílik.

(Lengyel Tamás fordítása)