izgalmas kis hétvége van mögöttem. többször kerültem a peremre. de legalább rájöttem, hogy végérvényesen egyedül vagyok ebben a tetves életben, amit anno választottam. pénteken, szokás szerint kettesben voltunk nyolcévessel. nagyonkamasz a barátnőjénél aludt, g meg a szokásos péntek esti szarságán. nyolcéves hamar elaludt. így totálisan belezuhanhattam a nihilbe. vannak pillanatok mikor nem tudok különbséget tenni valóság és képzelgés között, és ha erre még plusz rápakol az ember egy kis alkoholt, kész a katarzis. és ha ebben a katarzisban valaki azt írja: rád van szüksége....no akkor tényleg megőrülhetsz. és hidd el, nem fog fájni. sőt. egészen kellemes közegbe kerülsz.

folyamatos csalódás minden. és főleg te magad. a megoldások halmaza szép lassan kilök és nem hiszem, hogy valaha is visszakerülhetsz középre. mondjuk már annak is örülne az ember, ha legalább a körön belül lenne. a normálisnak mondható létezésben, nincs helye a gyengeségnek. főleg az ideggyengeségnek. hehe. micsoda kilátások.

megint megtapasztaltam, hogy vannak emberek, akik csak addig keresnek, míg ki nem szedik belőled az infokat. aztán annak rendje-módja szerint, jól visszaélnek mindennel. úgyhogy döntöttem és kitakarítom ismételten a maradék kis éltem. és tök jó lesz újra visszamászni a szürkeségbe. hány évig is éltél-élhettél kint? kettő-három? na vess számot, megérte-e! ne siessd el a választ. először úgyis azt mondod, hogy nem. aztán ahogy telnek a napok, rájössz: basszus csak akkor éltél igazán. viszont nem játszhatod, hogy ki-beugrálsz. ez senkinek sem jó. mélyek a vágások. nagyon mélyek.
aztán a folyamatban a következő fokozat, hogy szép lassan elmarod magad mellől az embereket. kételkedsz mindenben és mindenkiben. és utálsz mindent és mindenkit. és hazudsz. főleg magadnak. és főleg azt, hogy csak így élhető túl. ugyanmár! ezt te sem gondolod komolyan. ezt a létezést nem lehet túlélni. az aki igazán vagy (márha tudod egyáltalán, hogy ki vagy) már rég felkötötted. ott himbálózik a hálóban, és minden este jó éjszakát kíván. aztán kérdezd meg magadtól, hogy hiszel-e még valamiben. érdekes válaszokat kaphatsz. a legtöbb ember ilyenkor terel. de előbb-utóbb csak kimondja, hogy már kurva rég nem hisz semmiben. de mivel csupa látszat életet élünk, ezt csak nagysokára és nagyon kevesek válalják fel. meg azt, hogy fájni néha muszáj. szerintem nincs olyan ember, aki mindig és maradéktalanul elégedett lenne a sorsával. persze vannak jobb időszakok, amikor azt érezzük: hűűű, az anyát de fasza minden. de ezek csak apró részei a nagy semminek. legtöbbször unottak, kiégettek és roppant boldogtalanok vagyunk. lásd be...te is az vagy. a te életedből is hiányzik valami, akár bemered vallani, akár nem. de úgysem fogod kimondani sosem. félsz. félsz, hogy mit szól a környezeted. félsz, hogy rád sütik: bolond vagy. félsz, hogyha kimondod akkor felborul nyomorúságos életed. és talán attól félsz a legjobban, hogy igaz.
aztán itt van még az a probléma, hogy nem merünk szeretni. és itt nemcsak a szerelemre gondolok. úgy általában nem merünk szeretni. nem tudom miért. pedig sokkal könnyebb lenne az élet, mert szeretni és szeretve lenni létszükséglet. három ember miatt vagyok még életben. három ember miatt tápászkodok fel mindig a nihilből. három ember miatt csinálom végig ezt az egészet, amit életnek hívnak. három embert szeretek feltétel nélkül. ebből kettő a húsom és vérem, a harmadik meg te vagy.

végezetül: ma egy Margaret Avison verset hoztam.

Margaret Avison - Rondeau redoublé

Ablaksor alatt pár pózna mered.
Időtlenek és rejtett célúak.
Ajtók a falon a járda felett.
Néhány kinyílik, pár zárva marad.

Fogász-holmi, gépírónő-kacat,
Gyerek nélküli hallok tengenek
Üres, kiadó garzonok alatt.
Ablaksor alatt pár pózna mered.

Néger napfényben hömpölygő tömeg.
Háromra alábbhagy az áradat
(Akkor egy galamb arra ténfereg).
Időtlenek és rejtett célúak.

Bugyogó seb a folyótorkolat.
Homállyal töltődik minden üreg.
Fény. Az éj amatőröké marad.
Ajtók a falon a járda felett.

Pisla neonmagány. Ködkürt, rekedt.
A taxik most már magabiztosak.
KIJÁRAT-fürkésző szem. Rettenet.
(Néhány kinyílik, pár zárva marad
Az ablaksor alatt.)

(Imreh András fordítása)