mától hivatalosan is tavasz van.
tavasz - tavasz - tavasz - tavasz - tavasz - tavasz - tavasz - tavasz.

egyre ritkább gondolok az értelmetlenségekre. attól olyan keserű lesz az ember szája íze. szóval akkor most, most van és ennyi. tegnap este sikeresen belefutottam az inkvizítorság újabb állomásába. érdekes módon már nem visel meg annyira. hozzá edződik az ember. egyetlen hozadéka zavar. ilyenkor nem tudok aludni. csak hajnal felé sikerül némi pihenést erőltetni a szervezetemre. mindegy. szóval megint nem aludtam. a színeken és a koncentrikus körök kapcsolatán gondolkoztam. nálam a kék és a barna, a meghatározó szín. ezek az alapok. aztán van még a piros, a fekete, néha a rózsaszín. érdekes, hogy fehér szinte sosem. biztos jelent valamit. majd utána keresek, hogy mit. no akkor ha leakarnám rajzolni ezt a színes k. kört, így haladnék belülről kifelé: kék - barna - fekete - piros - rózsaszín.

vajon az én koncentrikus köreim is a lét fokozatait jelentik?

alfa és omega. kezdet és vég.

zajlás

ma megint túl kell élnem magam
mert te ha voltál is
(vagy ha nem)
kibillentél belőlem
és vitted minden
létező sejtem
és nem tudom
mi tart még életben

szinte-csak-csont-vagyok
negyvenhárom kiló
eleven fájdalom

hát befontam magam ebbe a másba
ahol agyam legkisebb zugába
duruzsolsz valami hozsanna félét
én meg rettegve hallgatom
a nem létező zajokat
és csak vagyok
egészen kívül
nem benned és nem magamban
a valahol és a valamin túl
ahol nem kell érteni és hinni sem
hogy miért a miért
és miért nem a nem
ahol a soha kétszer
nem lesz ugyanolyan egyszerű
ha végre kezemben
szétporlad a kék

most ne mozogj
és ne szólj
és hozzám se érj

ezt tavaly februárban írtam. akkor volt az első manifesztálódásom. fogalmam sincs miért alakult így. akkor úgy éreztem, hogy kinyitott egy ajtót és belökött rajta. én meg csak álltam és nem értettem, hogy miért nincs ott, ahol én. miért ébredek minden reggel más mellett. miért okoz fizikai fájdalmat a hiánya. és vajon ő maga hiányzik, vagy csak az érzés. akkor még nem hittem, hogy túlélhetem. csont soványra fogytam. és annyira üres voltam, mintha halott lennék. és tulajdonképp az is voltam. lélekhalott.

na szóval azt hiszem, hogy ő az alfa - omega egyben. egylényegűnek érzem vele - magam. ő az állandóság és a folyton visszakanyarodás. az egyensúly és az egyensúlytalanság. a tökéletesség és a tökéletlenség. és tényleg ő a kezdte és a vég.

"A kör először is egy kiterjedéssel rendelkező pont, részesül annak tökéletességéből. Így a pontnak és a körnek közös szimbolikus sajátosságaik vannak: tökéletesség, egyszerűség, a megosztottság és különbségtétel hiánya... Ha már nem az ősi pont rejtett tökéletességeit szimbolizálja, a kör jelképezheti a teremtett határokat is, másképpen fogalmazva, a világot, ahogyan elválik princípiumától. A koncentrikus körök a lét fokozatait jelképezik, a teremtett hierarchiákat. Ezek együttesen jelenítik meg az egyetlen és meg nem nyilvánuló lény egyetemes manifesztációját. Mindebben a kört oszthatatlan teljességében látjuk... A körmozgás tökéletes, megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, változások nélküli; ez teszi lehetővé, hogy az időt jelképezze. Az idő úgy definiálható, mint egymással egylényegű pillanatok folyamatos és változatlan egymásra következése... A kör így az eget is szimbolizálja, a körkörös és eltéríthetetlen mozgással...
Az értelmezés másik szintjén maga az ég válik szimbólummá; a szellemi, láthatatlan, transzcendens világ szimbólumává. De közvetlenebbül a kör a kozmikus eget szimbolizálja, különösen a földdel való kapcsolataiban. Ebben a kontextusban a kör szimbolizálja az ég tevékenységét, dinamikus beilleszkedését a világmindenségbe, kauzalitását, gondviselő szerepét, példaszerűségét. Ebből eredően a teremtés felé forduló isteni erő szimbólumaihoz csatlakozik, amelyeknek életét megteremti, szabályozza és rendezi.
Filozófusok és teológusok írásai szerint a kör nemcsak változatlanságában szimbolizálhatja az isteni erőt, hanem szétáradó jóságában, mint minden dolog eredete, létfenntartója és betetőzése; a keresztény hagyomány azt mondaná: mint alfa és omega."

Forrás: Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: 
Dictionnaire des Symboles (Paris, 1973-1974, Seghers)
Fordította: Maruszki Judit

végezetül: ma egy Margaret Atwood verset hoztam.

Margaret Atwood - Ősivilág

Alámerülök újra
hozzám koccan a tested
szelíd hordalék fája
rád fonódom akár a
hínár tekeredik rá
a vízbe dőlt faágra

és nőttön-nő az álom
mint a mocsár körülvesz
átindázza a barnán
ülepedő sötétet
melyben átváltozottan
része vagyunk a langyos
növényi rothadásnak
tenyésző gyökereknek

elenged
az egyértelmű nappal
ahol körvonalad van
körülrajzollak szemmel
kiváglak
levegőből az elemből
amelyben
csak a szilárdság
számít

de itt beléd
mosódommmmlélegzünk elmerülve
a zöldes ősvilágba
ésmmma vérünkbenmmlomhán
mozognak őseink mint
meleg vérű halak
A föld
megmoccan
közeleg már a perc:
a dagály levonul     és mi
az ébredés keményedő
pikkelyeire látunk

döbbenten partra vetve
a száradó világban

esetlenül a levegő
horzsolja új tüdőnket
kegyetlen napsütésben a reggel partjain

(Imreh András fordítása)