napok óta a monoton dolgok jelentik az egyetlen elviselhető állapotot. oda - vissza járkálok magamból magamba. és igen. természetesen megint minden rólam szól. mondanám, hogy ilyen vagyok és így kell elfogadni, meghogy nem akarok megváltozni, de akkor hazudnék. meg amúgyis, ki tudja mikor mondtam utoljára igazat.
azt hiszem körülöttünk minden hazugság. már észre sem vesszük. természetes, hogy nem az igazat mondjuk. szar ez így.
nem szeretem ezt a nagyon hideget, de felfedeztem, hogy ilyenkor remekül tudok elkülönülni a világtól. azt sem tudom hogyan érek haza. csak azt veszem észre, hogy a kapuban állok. iszonyat jó így lenni. özönlik a gondolat, betölt minden bennem lévő sejtet. ma pl azon járt az eszem, hogy kit és hogyan és mikor szerettem, éshogy ki és hogyan és mikor szeretett. szédületes élményeim vannak. jók - rosszak kb fele - fele arányban.
akkor kezdjük:
az első szerelmem Csaba névre hallgat. óvodai pályafutásom 3 évében végig kísért. már akkor feltűnt, hogy valami nincs velem rendben. mindig is kívülálló voltam. sosem játszottam a lányokkal. sosem aludtam. kiscsoporttól kezdve én mondtam a többieknek a mesét. két, három oldalnyi történeteket adtam elő. állítólag nem féltem semmitől és sosem estem pánikba. volt, hogy büntetésből átraktak egy üres csoportszobába, hogy gondolkozzam el a helyes viselkedésen. félóra múlva rám néztek és én a megbánás legkisebb jelét sem mutattam. sőt, önfeledtem játszottam. na akkor Csabáról. mindig mindent együtt csináltunk. általában a homokozó egyik sarkába húzódva, csendben homoksütiket gyártottunk vagy a kerítésnél álltunk, arcunkat a rudaknak nyomtuk és bámultuk az autókat, a buszokat. néha ilyenkor megfogtuk egymás kezét. nem kellettek a szavak. így volt természetes. 1980-ban láttam utoljára. Csaba ma befutott fotós. rengeteget jár külföldre és egyedül él.
a másodikat Tibornak hívják. két évvel felettem járt. ő volt a nagy negyedikes, én meg a kicsi másodikos. azt hiszem sosem kaptam senkitől annyi szerelmes levelet, mint tőle. lakótelepi gyerekként rengeteget játszottunk a ház előtti nagy füves részen. neki köszönhetem, hogy tudok biciklizni. nagyon menő zöld bringája volt, banán üléssel. sosem adta oda senkinek ezt a csodát. szóval már csak ezért is megérte. érdekes módon vele kapcsolatban nem sok mindenre emlékszem, pedig két évig tartott ez a hatalmas érzés. nem tudom, hogy miért lett vége. róla nem sok mindent tudok. valahol vidéken él, nős és ha jól tudom van egy kisfia.
itt meg kell említenem két fiút. felnőtt életem két rácsodálkozását. Lacit és Viktort. nekik én voltam az első szerelem. azt hiszem tudtam ezt akkor, gyerekként, de nem érdekelt igazán. viszont olyan élménnyel ajándékoztak meg, amit sosem felejtek el.
Laci Kanadában él a családjával, boldog és sikeres. 2006-ba jött tőle egy üzenet. ez állt benne:
Szia,
Altalanos iskola elsotol 3.-ig jartunk egyutt. Te voltal az elso szerelmem, talan ezert nem felejtettem el a neved. Remelem emlekszel ram....
na ő maradandósággal ajándékozott meg.
Viktor Pesten él épp a második házasságát tapossa. hivatásos katona. ált külföldön szolgál. ők felettünk laktak, a hetediken. rengeteget voltam nálunk, többek között a mindig elfelejtett leckéért, meg az órarendért. egy osztályba jártunk. róla tudtam, hogy rajong értem. nekem viszont mindig csak a barát kategóriába tartozott. '85-ben végleg elköltöztünk Pestről és így megszakadt a kapcsolat. aztán ők is elköltöztek és évekig nem tudtam róla semmit. aztán két éve, a nővérem ráakadt a bátyjára és elkezdtek levelezni. kiderült, hogy Viktor gyerekként megfogadta, hogyha lesz egy lánya azt csak és kizárólag Zsófinak hívhatják. és így lett. a lányát valóban rólam nevezte el. döbbenet, nem? egyes emberekre mennyire hatással tudunk lenni. másokra meg abszolút nem.
aztán jó sokáig semmi nagy érzelem nem jött. persze kisebbek voltak, de olyan egetrengető még sem kopogtatott az ajtómon.
aztán tizenhat lettem és berobbant az életembe az egyetlen férjem. két év után hozzámentem, feladva mindent, tanulást, eltervezett dolgokat és az életem. érdekes módon benne leginkább a teste vonzott, mert sajnos a fejébe nem sok ész szorult, de olyan teste volt, hogy azt a mai napig visszasírom. kicsi kora óta versenyszerűen kajakozott. kell ennél többet mondanom? akkor a testi kapcsolat valamiért sokkal fontosabb volt mindennél. természetesen hamar elváltunk, mert egy idő után kezdtem felébredni a rózsaszín-köd effektusból és azon gondolkozni, hogy tulajdonképpen mit is keresek mellette. ebből a szerelemből született nagyonkamasz. fura azért, hogy semmilyen kapcsolat nincs köztünk. sőt, még nagyonkamasszal sem tartja a kapcsolatot.
és akkor jött a majdnem férjem. vele 11 éve élek együtt. őt másképp szerettem. valamiért az a hatalmas lángolás mindig hiányzott a kapcsolatunkból. viszont neki köszönhetem nyolcévest. próbálok visszaemlékezni, hogy voltak-e intenzív időszakok, de alig jut eszembe ilyen. pedig biztos, hogy voltak. mellette úgy gondoltam mindenem meg lesz, amit szeretnék. és így is van. csakhát az a fránya lángolás hiányzik. hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretem. szeretem, de nem úgy, ahogy ő gondolja. igazából nem ismerjük egymást. és mára odáig jutottam, hogy már nem is akarom megismerni azt, aki igazán ő. gondolom együtt öregedünk meg és lesznek még szép éveink, de mindig is köztünk lesz a hiány.
a lángolást legközelebb 2003-ban éreztem újra és Tamásnak álcázta magát. őrületes dolgokat műveltem miatta. volt olyan hónap, hogy közel 40 ezer forintra rúgott a telefonszámlám. órákon át dumáltunk msn-en és telefonon. és mikor találkoztunk izzott a levegő. Tamás közgaszdász és rettentően szeretnivaló volt mindig is. viszont a csóknál tovább sosem jutottunk. valamiért nem bírtam megtenni. lelkiismeret? talán. de lehet, hogy csak a kaland izgalma vonzott és mikor mindenestül az enyém lehetett volna, megtört a varázs. azt hiszem őt nagyon megbántottam, azzal, hogy eltűntem az életéből. de ha majd visszagondol megérti, hogy így volt a legjobb.
(megjegyzés: Tamás mégsem tűnt el az életemből. nem olyan régóta ismét beszélünk. nem tudom mit akar. de tudom. velem tölteni egy hétvégét. azt mondja, hogy szeret. én meg azt mondom, hogy ideje lenne normális kapcsolatot kialakítania egy normális lánnyal)
van valaki, akiről még nem beszéltem. Gábornak hívják. nem annak indult az ismeretség, ami végül is lett belőle. vele nagyon szeretek beszélgetni. remek humora van és rettenetesen sármos. az ilyen pasikra szokták azt mondani, hogy: van benne valami. végül is nem tudom, hogy jutottunk el a szexig. csak úgy jött minden egymás után. no ő az, aki mellett a nő, tényleg nőnek érzi magát. a legfigyelmesebb szerető titulust viseli. benne azt szerettem, hogy sosem próbált belefolyni az életembe. tiszteletben tartott, és ez nagyon fontos. aztán mikor kezdett komolyabbra fordulni és már azt mondtam, hogy kapcsolatom van vele, egyszerűen leléptem. mint mindig. semmi értelme nem lett volna, hogy tovább csináljuk. ezt remélem tudja ő is.
na eljutottunk az utolsó és egyetlen olyan emberhez, akit igazán szeretek és ez már így is marad. ő életem legutolsó nagy szerelme. tudom közhelyesen hangzik, de tényleg így van. ilyen intenzíven sosem szerettem senkit. mikor először megláttam, már tudtam, hogy közünk lesz egymáshoz. viszont azt is tudtam, hogy várnom kell. először, hogy valamennyire felnőjön az akkori 19 éves fiú, hogy megértse mi is van bennem. azt hiszem túl hamar árultam el magam. várnom kellett volna még pár évet. de az is lehet, hogy nem. vele kapcsolatban minden olyan szélsőséges. nincs kontroll. és sajnos elkövettem azt a hibát, hogy együtt aludtam vele. pedig tőle aztán semmi testiséget nem akartam. olyan téren, már kiégett vagyok. túl minden megélhető és kipróbálható dolgon. már nem telik örömöm a szexben. viszont az érintését sosem fogom elfelejteni. visszaadott valamit, amiről azt hittem már rég nincs a birtokomban. ott, akkor szerethetőnek éreztem magam és boldognak. csupán az érintésétől. ahogy az arcomhoz ért, ahogy beletúrt a hajamba. nem emlékszem, hogy éreztem valaha ilyen boldogságot. akkor, ott biztonságban éreztem magam. természetesen tudom, hogy ennek így nincs értelme. mindegy. azért azt jó tudni, hogy most már elhiszem, hogy létezik olyan érzés, amiért az ember, ha tehetné megtudna halni. elengedni sosem fogom. lehet, hogy az ő érdekében azt mondom, hogy igen, de valójában képtelen leszek rá.
végezetül, ma egy Ewa Sonnenberg verset hoztam.
Ewa Sonnenberg - Melankólia
Férfiakat táplál meddő szerelemmel
Megszokásból meztelen hajlamos
engedni a csúf arcélnek a falon
Levetni az igazságot mint a fehérneműt
csapás mely után nehéz újat találni
Évek óta Hłasko vezeti karonfogva
névtelen komor szegletkövek közt
És csak betűje voltál az érzelmek nagy
Ábécéjének a zseniális tudós Steiner
félszemű unokaöccsének Egyetlen szótagja
Hogy lehet mellette lenni és nem tudni
mellette lenni - nem! - közelebb tudni téged magadban
és nem észrevenni eltűnni saját alanyiságodban
Hogy lehet álmodozni valamiről ami hirtelen
olyan nyilvánvaló Túl nyilvánvaló
(Keresztes Gáspár fordítása)
.jpg)
